Sokáig nem gondoltam, hogy van érzésbeli különbség a profizmus és az amatőr győzni akarás között. Aztán pár éve egyszercsak rádöbbentem, hogy mi a különbség egy profi és egy amatőr hétköznapjai között.
Az ifjonti lelkesedés
Fiatalabb koromban azt gondoltam, hogy ha valaki nem csinálja teljes elánnal és lelkesedéssel azt, amit csinál, az már kiégett, elveszett ember, aki belül már halott és a szürke hétköznapok egyhangú monotonitásában pang az élete.
Persze fiatalon könnyű volt így látni. Mindig is arra vágytam, hogy jelentősége legyen annak, amit csinálok. Hogy megtapsoljanak az emberek valamilyen teljesítményért. Hogy ismerjék a nevemet és tudják, ki az a Szabó Atis. Így aztán ha nekiálltam egy projektnek, legyen az egy tánc, egy vers, vagy esetleg rappelés a színpadon (Igen, rappelés is volt ;)), mindig azzal a szorongással vegyes lelkesedéssel készültem a produkcióra, hogy talán majd most… Talán majd most meghallanak, megjegyeznek, felfigyelnek rám!
Ilyen vágyak mellett az ember nem tud egyhangú, közömbös életet élni. Mindig keresve azt, amivel bizonyítja, hogy érdemes az elismerésre, mindig szomjazva a tapsot és a dicséretet. Mindig izgulva amiatt, hogy ez most egy óriási siker, vagy egy hatalmas lebőgés lesz.
Apró lépések a profivá válás felé
Amikor a Budapest Toastmasters Clubban 2010-ben elmondtam életem első olyan beszédjét, ami után 10-15 embertől kaptam visszajelzést, akkor a fellegekben jártam. Szó szerint. 🙂 Hiszen a találkozó után nem olvastam el azonnal az összes apró visszajelzést tartalmazó cetlit, hanem felmentem a Belváros legmagasabb pontjára, a Citadellához. Itt szippantottam néhány mély levegőt becsukott szemmel. Majd izgatottan vettem elő a cetliket, hogy átolvassam egyenként a lelkendező visszajelzéseket… Révbe értem. Akkor először. 🙂
Később újabb és újabb, egyre nagyobb kihívásokat kerestem. Valamiért sosem tudtam hátradőlve azt mondani, hogy „kész vagyok”. Mindig kellett az a szorongató érzés, hogy „na vajon a következő sikerülni fog?”. Újra és újra „Révbe akartam érni”.
Jöttek a helyi, majd a területi versenyek, aztán a klubbon kívüli verseny kihívások.
Kezdetben képes voltam akár heteket eltölteni egy-egy beszédre való felkészüléssel.
Amikor a hobbiból szakma válik
Aztán amikor az üzleti világban kezdtem keresni a kihívásokat, lassan jelentőségét veszítette a nyilvános beszédből nyert siker. Azt éreztem, hogy a következő mércéje a sikernek a tapsok és hátbaveregetések helyett az üzleti siker.
Amikor megkérdezték egy megbeszélésen, hogy „és milyen tréninget tervezel ezeknek a csoportoknak”? Akkor elővettem a nyilvános beszédben tanultakat és ugyanazzal a figyelemmel, körültekintéssel és lelkesedéssel vázoltam a terveimet az ügyfelemnek, mint amit a színpadi beszédjeimhez használtam. Nem volt tapsvihar, vagy hátbaveregetés.
Egyszerűen csak megnyertem az üzletet.
Amikor már pénzért csinálod azt amit csinálsz és ez az egyik megélhetési forrásod, akkor nem lehet igazi kérdés, hogy jól csinálod vagy nem. Annyi lehet a kérdés, hogy 150%-ot teljesítesz, vagy csak 100%-ot? Nem lehetnek „rossz napjaid”, amikor az ügyfél nem kapja meg azt, amire befizetett nálad. Akkor már nem lehet komoly opció az, hogy esetleg rosszul sikerül a tréning, vagy a beszéd, vagy az esküvő.
A különbség amatőr és profi között
A kezdeti szorongással vegyes lelkesedéssel együtt jártak a nagy magasságok, ha valami jól sikerült és a nagy mélységek, ha valami nem jött össze. A profinak nincsenek nagy mélységei. Csak jól teszi a dolgát. Profin. Minden alkalommal. Ennek megfelelően ugyanettől a tevékenységétől nem is várhatja el a nagy magasságokat. Az igazán nagynak megélt sikereket általában megelőzi a szokatlanul kemény munka. A profi túl van a szokatlanul kemény munkán. A munkája, a felkészülés, a gyakorlás már a hétköznapjává vált, így az nem lehet számára szokatlanul kemény. Persze sikerek vannak, de már nem adja azt az eufóriát, mint az elején.
A rutinos hétköznapok mindenki számára egyhangúak: felkelsz, teszed a feladatod, aztán elmész aludni. Van, akinél ez úgy zajlik, hogy elmegy az irodába 8-ra és 5-ig táblázatokat gyúrogat. Van, aki pedig elmegy tréninget tartani, majd kávézókba és éttermekbe szervezett találkozókon egyeztet ügyfelekkel.
Lehet, hogy a második verzió izgalmasabbnak hangzik, de ha az ember ezt csinálja 20-30 évig, ettől ugyanúgy ki lehet égni.
Ha profi leszek, kiégek?
A lelkesedés megtartásának a titka nem az, hogy „izgalmas foglalkozást űzz nap, mint nap”. Nem! A lelkesedéshez a mindig újabb kihívások kellenek. Lehet, hogy pár éve az volt az álmod, hogy honlapokat tervezel kisvállalkozásoknak, hogy segíts nekik bevételt növelni. Manapság meg egyre inkább azon kapod magad, hogy ha jön egy új felkérés, fintorogsz. Vagy ha valami extrát kér az ügyfél, akkor forgatod a szemed, esetleg nincs kedved felvenni a telefont, ha hívnak.
Nem vagy rossz ember. Csak talán elfogyott a kihívás a területeden. Ideje megkeresni az újabb kihívást. Ideje körülnézni, hogy miben szeretnél még profivá válni.
De akkor miért érdemes profivá válni?
Pár napja egy tréningen éppen a szünet utáni szekció kövektezett. Megvolt a tematika, hogy hogyan folytatjuk a tréninget. Viszont amikor belekezdtem volna a „száraz” anyagba, úgy éreztem, hogy jobb lenne a dinamikája a tréningnek, ha előtte mondanék egy rövid beszédet. Kb 3 másodpercet gondokodtam, hogy melyik beszéd illene ide és hogyan kellene elkezdenem. Aztán belevágtam… Imádták. 🙂 Meghozta a hangulatot, kapcsolódtunk és helyén volt az üzenet.
Magam is meglepődtem, hogy mennyire könnyedén tudtam beszédet mondani úgy, hogy egy ideje már nem is gondoltam át a sztorit.
Persze eleve jó volt a történet és az üzenet és a beszéd is jól volt összerakva. Viszont az, hogy ezt a megfelelő pillanatban a megfelelő módon fel tudtam idézni, ehhez arra a 9 év gyakorlatra volt szükség. Természetesen jól esett bezsebelni a mosolyokat és a gratulációkat később.
Ma már nem úgy tekintek a beszédre, mint a cél, melyet elérve, révbe érek. Ma már úgy látom, hogy ez a sok év tanulás, gyakorlás és tapasztalat azért kellett, hogy egy megbízható eszközzel bővítsem a tárházamat. Valami, amit akár a legváratlanabb helyzetben is előkaphatok és jól fog szolgálni engem.
A profi csak egy bizonyos területen profi. Nem szükségszerűen kiégett ember. A profi dolga az, hogy fogja azt az eszközt, amiben profivá vált és használja arra, hogy újabb kihívásokat keressen, amiket most már meg fog tudni valósítani.
És jöjjön egy rövid lista, ahol még érzem a nagy magasságokat és mélységeket és ahol még látom, hogy van hova fejlődni. Amikben szeretnék még profi lenni:
Férjség (Élethosszig tartó fejlesztés.:))
Apaság (Ez is)
Gitározás
Szörfözés
Autóvezetés
Spanyol nyelv
Stb…
Te mit húztál már ki a listádról és mi van még rajta?